Két ég satujában

RUSKA




“Amit beviszel az erdőbe,

Ki is kell hoznod onnan” -

Ez a vadon törvénye.



Az üres borosüveget éppúgy

Nem hagyhattam ott,

Mint kisebb-nagyobb

Félelmeimet.

Nem lehettem kő a kövek közt,

Angyal-fosszíliákkal.



Az ősz szertartásain

Ministráltunk –

De a tél már kinyitotta szekrényeit.

Megcsapott molyrágta

Télikabátinak

Naftalinszaga.



Arcunkon,

Mint egy tiszta, hegyi tavon,

Tükröződtek a fák, a felhők, a sziklák.



Ahogy a nap egyre lejjebb ereszkedett,

Úgy sötétedett el

A fenyők szíve.

Északi-fény fiókák

Próbálgatták szárnyaikat

Az égen.



Aztán, mint egy kígyó,

Lassan a hegy

Köré tekeredett a köd –

Néhány percig mozdulatlanul

Álltam, mintha megdermesztett

Volna pillantása.



Amikor újra felnéztem,

Akkor vettem csak észre,

Hogy a többiek már messze

Járnak.



Megkerestem a kezeimet,

Hogy Vera kezét kereshessem velük.