Két ég satujában

A síugrótorony




Eső rozsdája fogta be

A szél metsző pengéit,

És meglágyította a levegőt –

Elfeledtetve velünk,

Hogy ez már a tél előjátéka.



Mögötted mentem –

Elképzeltem, ahogy lépteidre

A hegy barlangos testei

Megtelnek vérrel.

Hallottam a szél sóhajtásait,

És láttam a sziklás talajt

Markoló gyökerek

Szorítástól elfehéredő ujjait.



Visszanéztél, és valami nagyon fontosat

Mondtál a boldogságról,

És én valami nagyon fontosat

Akartam mondani arról az újfajta szabadságról,

Amely tagadhatatlanul ott volt

Minden mozdulatunkban,

De addigra elértük a használaton

Kívüli síugrótornyot.



A tiltótáblára ügyet sem vetve

Másztunk fel tetejére.

Körben: erdők, tavak;

Szemben: a papírgyár;

S a láthatár szélén hegyek

Szürke sziluettje –



A táj nyugodt volt,

Mint egy arc, szeretkezés után.