Szinoptikusok
A havon, örökzöld ágak fél-takarásában
Rozsdás halfogókosár,
Tátogó szavak a vers hálójában:
Jégkristály, fenyők,
Igazság.
Északi szél fúj,
Tél-spórákat sodorva,
Hogy megtermékenyítsék a szégyenlős, állig betakarózott évszak
Rejtett hajlatait,
Mint meggyújtott olajlámpa
Tűhegyes fénye a faház
Sötét sarkait, üregeit.
Autók parkolnak a tó jegén.
A szauna forró kövei egy kéz után
Sóvárognak, mely vízzel önti le őket,
De senki nem nyit rájuk ajtót.
Az összesöpört, kályhára vetett
Fenyőtüskék lelkei megszabadulnak
Régi testüktől.
Mint ruháinkat a füst,
Odakint átitat mindent a kékes derengés:
Feloldva formát,
Elmosva nemlétező körvonalakat.
Ugyanazt látom, amit te,
És ugyanazt látod, amit én.
Állunk az ablak mögött,
Mint a szinoptikusok.
No comments:
Post a Comment